Azt már az elején érdemes leszögezni, hogy az értő figyelem gyakorlásában sincsenek univerzális
megoldások és csodaszerek. Érdemes minél több dolgot kipróbálnunk, és ebből idővel biztosan
ki tudjuk munkálni, meg tudjuk találni a saját bevált módszerünket, stratégiánkat – azt az utat,
amin járva, meg tudjuk ajándékozni beszélgetőtársunkat az értő figyelem semmi máshoz nem
fogható élményével.
Az alábbiakban egy pár olyan alapelvet gyűjtöttem össze, amik elindíthatnak az értő figyelem
gyakorlásának útján. Próbáljuk ki, és figyeljük meg, hogy hogyan hatnak a hétköznapi kommunikációs
helyzeteinkre, mennyire mennek könnyen vagy éppen nehezen.
Amennyire csak lehet, zárd ki a külső zavaró tényezőket!
Talán evidens, és mondani sem kell, mégis a hétköznapokban nem is olyan egyszerű megvalósítani
azt, hogy a zavaró külső tényezőket kiiktassuk. Zárjuk be az ajtót, teremtsünk csendes, nyugodt és
kényelmes környezetet! A telefonokat, számítógépeket némítsuk el! A legújabb kutatások szerint már
az is negatívan hat a beszélgetéseink minőségére, ha egyáltalán elől, az asztalon van a mobilunk.
Szóval amikor csak lehet, tegyük is el, ne legyen szem előtt!
Add meg a szükséges időt!
A komoly és tartalmas beszélgetésekhez idő kell. És itt az időnek a mennyisége és a minősége is
igazán fontos tényezők. Ne akarjunk ezen spórolni, időzítsünk olyan időpontra, amikor nem sürget
semmi, vagy legalábbis, félre tehető mindaz, ami amúgy sürgetne, nyomasztana.
Ha magunkat egy folyamatos időprésbe szorítjuk, ahol megbeszélések, határidők és egyéb feladatok
sora követi egymást, akkor törvényszerű lesz, hogy a beszélgetéseink, tárgyalásaink minősége romlik,
azaz bizonyos témák, kérdések, újra és újra elő fognak kerülni – ezzel kérve maguknak további időt.
Fontos tehát, hogy tiszteljük egymás idejét és a sajátunkat is. Törekedjünk a figyelemre, fókuszált
jelenlétre, mely egy hatékony út lehet a jó időgazdálkodás irányába is.
Légy tisztában saját magaddal!
Mielőtt belemegyünk egy kommunikációs helyzetbe, mindig érdemes egy rövid önvizsgálatot tartani.
Hogy vagyok „itt és most”? Milyen érzésekkel, gondolatokkal vagyok jelen? Mik a várakozásaim,
előfeltételezéseim az adott helyzettel kapcsolatban? Mi minden más van most nálam fókuszban, ami
befolyásolja, hogy hogyan hallgatom majd a partneremet? Erre azért jó ránézni még a konkrét
beszélgetés előtt, mert ad egy jó kiindulási alapot, tisztába jövök azzal, hogy én mit hozok a helyzetbe,
mi az, ami belőlem fakad. Ez lehetőséget teremt arra, hogy miközben hallgatom a beszélőt, tényleg
meghalljam, amit ő mond, ne vigyenek nagyon messzire a saját gondolataim, aktuális érzelmeim,
problémáim.
Különösen fontos tisztában lennünk saját magunkkal az érzelmileg terhelt, konfliktusos helyzetekben,
ahol még könnyebben elragad bennünket a saját belső világunk a valódi figyelemtől.
Beszélgetés közben is érdemes monitorozni magunkat. Hogy hat rám, amit a másik mond? Milyen
érzéseket vált ki belőlem? Emlékeztet-e valamire az, amit elmesél? Itt azonban nagyon fontos, hogy
ezeket a kérdéseket önmagunkban csengessük le, vagy tegyük el későbbre. A figyelmünk fókusza
maradjon a beszélgető partnerünkön, azon, hogy ő hogyan éli meg az adott szituációt, mi az ő
élményvilága. A saját érzéseinkből, gondolatainkból csak akkor osszunk meg bármit, ha az illető erre
kér bennünket.
Amikor nem alkalmasak a feltételek a beszélgetésre, kommunikáld ezt!
Vannak olyan helyzetek, amik egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy egy beszélgetésben részt
vegyünk. Sietünk, nem tudjuk kizárni a zavaró tényezőket, vagy olyan lelki, fizikai, érzelmi állapotban
vagyunk, amik alkalmatlanná tesznek, hogy ott és akkor figyelmes hallgatóság legyünk.
Ezt minden esetben érdemes kommunikálni a partnerünk felé. Sokkal hitelesebb és kedvesebb azt
mondani, hogy: „Ne haragudj, nagyon szeretnék veled erről beszélni, de most nem tudnám megadni
azt a figyelmet, amit megérdemelsz te vagy az adott kérdés. El tudjuk halasztani későbbre?
Megbeszélünk erre egy másik időpontot?”
Nyilván, jó, ha ez a másik időpont nem túl távoli, és belátható időn belül tudjuk pótolni az elmaradt
beszélgetést. Ha megtiszteljük a partnerünket az őszinteséggel, sokkal jobbat fog tenni a
kapcsolatunknak, mintha megpróbálnánk gyorsan letudni, kipipálni a helyzetet, felületes figyelemmel
és fél szívvel.
Legyen jóbarátod a csend!
A beszélgetéseinknek nagyon fontos, és méltatlanul elhanyagolt része a csend. Ilyenkor a beszélő
megáll, rendezi az érzéseit, gondolatait vagy éppen a történet egy részletére próbál emlékezni.
Ezeket a csendeket manapság sokan élik meg kínosnak. Az az igazság, hogy olyannyira elszoktunk
tőle, hogy valóban lehet fura, és mivel szinte folyamatos zajban élünk, érezhetjük úgy, hogy ezt ki kell
töltenünk, meg kell szólalnunk, kérdeznünk kell valamit. Pedig általában erre semmi szükség – sajnos
többet ártunk vele, mint használunk. Megtörjük a beszélő gondolatainak, érzelmi hullámzásának ívét,
befolyásoljuk, és adott esetben teljesen másfelé tereljük el őt, mivel arra fog válaszolni, reagálni, amit
kérdeztünk vagy mondtunk. Elveszti a saját történetének eredeti fonalát.
Gyakran olyankor is beállhat csend, amikor a beszélgetőtársunk egy nehezebb, megterhelőbb dolgot
mesélne el nekünk és ehhez erőt gyűjt magában. Ilyenkor fontos, hogy biztosítsuk őt érzelmi
jelenlétünkről, támogatásunkról, de ehhez sem feltétlenül a szavak lesznek a legjobb eszközök. Egy
erőteljesebb odafordulás, bíztató mosoly, érintés (a kapcsolat jellegének és mélységének megfelelően)
sokkal megerősítőbb lehet.
A csendre tehát érdemes jóbarátként tekinteni, megpróbálni nem megtörni, kitölteni, hanem jelen lenni
benne, hagyni, hogy dolgozzon helyettünk is.
Ha nagyon nehezen viseljük ezeket a csendeket, akkor érdemes magunkban választ találni arra, hogy
mitől olyan nagy kihívás nekünk ez, milyen története van ennek bennünk, és ez mit üzen, milyen
fejlődési lehetőséget rejt magában?
Teremts magadban nyitott, elfogadó, empatikus teret mindannak, amit hallasz!
Ez az alapelv erőteljesen kapcsolódik az önmonitorozáshoz, annak talán egy következő lépcsőfoka.
Fontos, hogy ismerjük saját magunkat: mik azok a témák, amik nehezek nekünk, amikkel dolgunk
van, amit mástól hallani is nehéz? Mi a saját élettörténetünkben az, amin még érdemes dolgoznunk?
Milyen sztereotípiáink, előítéleteink vannak? Ha ezeket többé-kevésbé tisztán és önreflektíven látjuk,
akkor sokkal könnyebb lesz nyitottan, elfogadással hallgatni a másik fél mondandóját.
Amikor leülünk a partnerünkkel beszélgetni, próbáljunk meg a lehető legneutrálisabbak lenni, és minél
inkább az ő szemüvegén keresztül látni a helyzetet, amiben van. Megérteni, megérezni, hogy ő, hogy
van azzal, ami elmesél. Nem ítélkezni, akármit is hallunk. Ez a fajta hozzáállás fogja őt megnyitni, és
teremt egy bizalmi alapot, amire lehet építkezni.
Használj apró megerősítéseket!
Fontos, hogy kommunikáld, hogy végig jelen vagy a beszélgetésben. Erre különösen a nonverbális
megerősítések nagyon jók: bólogatás, odafordulás, szemkontaktus, megerősítő mosoly mind-mind
olyan eszközök, amikkel tudatni tudjuk: itt vagyunk, figyelünk.
A kérdések időzítésére különösen figyelj!
Kérdezni lehet, sőt vannak helyzetek, amikor kifejezetten fontos is. Az alapszabály az, hogy a
kérdéseink mindig legyenek indokoltak, és ne a személyes kíváncsiságunk kielégítéséről szóljanak.
Például, ha zavaros a történet, vagy valahol elakadtál, nem tudod követni a beszélőt, akkor nagyon jó,
ha egy gyors tisztázó kérdést teszel fel, és nem veszíted el teljesen a fonalat, újból tudod követni a
hallottakat.
Támogató kérdéseket is meg lehet fogalmazni, például: „Mit gondolsz, neked mi lenne valódi segítség a helyzetben?” vagy „Mi az, amitől most kicsit jobban éreznéd magad?”.
Ami mindenképpen elkerülendő, azok a kérdés formában tett javaslatok. Például: „Nem gondoltál még
arra, hogy ezt vagy azt tedd?” vagy „Mi lenne, ha a következő ilyen alkalommal, megpróbálnád azt,
hogy…?” Az ilyen típusú javaslatok, mindig a saját megoldásainkat rejtik magunkban, amiket teljes
jószándékkal osztunk meg, de a legtöbbször ellenállást vált ki a beszélgetőtársunkból. Azaz, azt fogja
válaszul elmondani, hogy az adott javaslat szerinte miért nem működőképes.
Tükrözd vissza mindazt, amit hallottál, úgy ahogyan azt hallottad!
A javaslatok helyett a visszatükrözés egy sokkal hatékonyabb visszajelzési forma lehet. Ha sikerült
értőn figyelnünk a partnerünkre, akkor kaptunk róla egy képet, hogy milyen érzései, gondolatai
vannak az adott helyzettel kapcsolatban. Ezeket lehet érdemes visszatükrözni neki, azzal együtt, hogy
mindig legyen lehetősége korrigálni bennünket, ha valamit félreértettünk. Például: „Ha jól értettem,
nagyon bosszant téged ez a helyzet, és szeretnél minél előbb megoldást találni rá.” vagy „Úgy érzem,
hogy xy viselkedése megbántott téged, vagy tévedek?”.
Minél mélyebben tudjuk gyakorolni az értő figyelmet, a visszatükrözéseink annál pontosabbak és
találóbbak lehetnek, adott esetben olyan dolgot is meg tudunk fogalmazni, ami a beszélő számára is új
perspektívát adhat.
A fenti néhány alapelvként érdemes kiinduló pontokként tekintenünk, és elkezdeni gyakorolni őket,
akár külön-külön. Esetleg állíthatunk magunk elé célokat, kisebb kihívásokat, például: „A következő
két hétben, nem töröm meg a beszélgetésekben beálló csendet.” Közben természetesen vizsgálhatjuk
magunkat: hogy megy az adott dolog? Hogy alakulnak a beszélgetéseink, változik-e valami akár
bennünk, akár a kapcsolatainkban?
Szerencsére az értő figyelem egy tanulható, folyamatosan fejleszthető képesség, így csak rajtunk áll a
dolog – ha szeretnénk változtatni, sosem késő elindulni az úton!
Olvasd el az értő figyelemről szóló sorozatunk többi cikkét is:
2. rész – Az értő figyelem gátjai – avagy miért olyan nehéz megvalósítani a gyakorlatban?
1. rész – Értő figyelem – kulcs egy tartalmasabb élethez?
Hont-Gáspár Anita írása
