Visszajelzések adása és fogadása a neurológia eredményeinek tükrében
Napjainkban már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy gyakorlatilag percről-percre egyre többet tudunk meg agyunk működéséről. Egyre pontosabbak a képalkotó eljárások, melyekkel agyunkat vizsgálni lehet különböző tevékenységek közben, és ez minden eddiginél több gyakorlati kapaszkodót ad számos területen, például a visszajelzésekre vonatkozóan is. Kedves Olvasó, mielőtt menekülőre fognád, szeretnélek megnyugtatni, hogy bár jelen írás tudományos eredményeken alapszik, nem egy neurológiai szakcikket fogsz olvasni, úgyhogy remélem, velem tartasz. A cím alapján már sejtheted, hogy jelen cikk fókusza a visszajelzés adása és fogadása, és az, hogy hogyan is működik az agyunk, miközben visszajelzést kapunk valakitől. Úgyhogy, ha benne vagy, képzeljük is el ezt a helyzetet! Éppen az éves teljesítményértékelő beszélgetéseden ülsz a vezetőddel, aki valamilyen kritikát, negatív visszajelzést fogalmaz meg a munkáddal kapcsolatban. Mit gondolsz, hogy alakul ez a helyzet? Hogy érzed magad ezen a beszélgetésen? Mit és hogyan reagálsz a vezetőd felvetésére? Ő hogyan fogja kezelni a reakciódat? Az esetek többségében ezek a helyzetek szorongáskeltőek mindkét fél számára. Azaz, annak is nehéz, aki a negatív visszajelzést megfogalmazza, és annak is, aki a fogadó oldalon ül. A visszajelző beszélgetések célja alapvetően a teljesítmény javítása lenne. Mégis Kevin Ochsner, (Columbia Egyetem) neurológus, kutatási eredményei szerint a visszajelzések csak az esetek 30 százalékában vezetnek a teljesítmény javulásához. A fennmaradó 70 százalékban a teljesítmény vagy változatlan marad, vagy egyenesen romlik. Elég lelombozóak ezek a számok, hiszen arra mutatnak rá, hogy minden jószándékunk ellenére a teljesítményértékelő beszélgetések nagy része kontraproduktív. Azonban ennek nem kell feltétlenül így lennie: lehet egy visszajelző beszélgetés hasznos és előremutató. A negatív visszajelzéseket is át lehet úgy adni, hogy azt a másik fél jól fogadja. A kulcstényező ebben az, hogy tudjuk-e, hogyan reagál az agyunk ebben a helyzetben.
Agyunk működése visszajelzés fogadása közben
A legfontosabb kérdés, hogy tudjuk-e, hogyan reagál az agyunk a fenyegetésekre? A velünk vagy munkánkkal kapcsolatban megfogalmazott kritikát ugyanis pont úgy érzékeli az agyunk, mint bármely egyéb fenyegető szituációt. Agyunk fontos szervezőelve: a „veszély minimalizálása, és a jutalom maximalizálása”. Ennek az elvnek a célja, hogy biztonságban tartson minket mindentől, ami fenyegetés lehet, biztosítva ezáltal túlélésünket és jóllétünket. Ha tehát fenyegetve érezzük magunkat, bezárkózással, elutasítással, eltávolodással, meneküléssel reagálunk. Ez történik bizony akkor is, ha egy visszajelzést nem a legjobb módon, formában kapunk meg. Ezért is érdemes beemelni a neurológia tudományos eredményeit a szervezetpszichológia területére, a vezetői működésünkbe. Hiszen minél jobban megértjük, hogyan működik az agyunk, és hogyan reagál a minket körülvevő világra, annál jobban fogunk tudni – többek között – visszajelzéseket is adni.
Egy kulcsfontosságú agyi terület: az amygdala
Az amygdala az agyunk limbikus rendszerének egy fontos területe. Ez a kis struktúra jelentős szerepet játszik az érzelmek felismerésében, beazonosításában és feldolgozásában. Az amygdalánk felelőse az érzelmi töltöttségű tapasztalatok beépítésének is. Ez azt jelenti, hogy amikor találkozunk valamilyen ingerrel, akkor az amygdala fogja eldönteni a korábbi tapasztalataink alapján, hogy ennek az ingernek milyen reakciót kellene belőlünk kiváltania. Ehhez természetesen szüksége van érzékszervi információkra is, hisz ezek alapján tudja őket a megfelelő érzethez kötni. Térjünk is vissza a korábbi példánkhoz, hogy érthetőbb legyen! Ha a fent említett teljesítményértékelő beszélgetésen nagyon hivatalos hangulatban, feszengve ülünk le egymással szemben, akkor ez az érzékszervi tapasztalás előhívhat korábbi vizsgaszituációkat, állásinterjúkat, vagy bármilyen formális helyzetet, ahol a megmérettetésen volt a hangsúly. Ezen korábbi tapasztalásaik alapján pedig szorongani, félni kezdünk. Amikor az agyunk fenyegetést érzékel, az amygdala egy „eltérített/ foglalt” állapotba kerül, hogy elkerülje a veszéllyel járó helyzetet, ingert. Ez pedig az analitikus gondolkodás, a kreatív belátás és a problémamegoldó készségeink pillanatnyi hatékonyságának rovására megy. Innen már nem is nehéz megértenünk, hogy miért van az, hogy egy rosszul tálalt visszajelzés, az azt fogadó félben fenyegetettségi válaszreakciót indíthat be, ami miatt bekövetkezik a kritika, visszajelzés elutasítása, ahelyett, hogy megfontolás tárgyát képezné, vagy éppen beépítené az érintett munkatárs. Cikkünk folytatásából hamarosan azt is megtudhatjátok, hogy a visszajelzés mely konkrét formái váltanak ki negatív reakciót, és emiatt mi az, amit mindenképpen érdemes elkerülni a ezeken a beszélgetésen! A harmadik részben pedig azt helyezzük majd a fókuszba, hogy hogyan is lehet – az idegtudomány eredményeit beépítve – a legjobb, leghatékonyabb visszajelzéseket adni!
Olvasd el a visszajelző beszélgetésekről szóló sorozatunk többi cikkét is:
Piros zászlók a visszajelző beszélgetésekben
Hont-Gáspár Anita írása
