Azt már az elején érdemes leszögezni, hogy az értő figyelem gyakorlásában sincsenek univerzális megoldások és csodaszerek. Érdemes minél több dolgot kipróbálnunk, és ebből idővel biztosan ki tudjuk munkálni, meg tudjuk találni a saját bevált módszerünket, stratégiánkat – azt az utat, amin járva, meg tudjuk ajándékozni beszélgetőtársunkat az értő figyelem semmi máshoz nem fogható élményével.
Az alábbiakban egy pár olyan alapelvet gyűjtöttem össze, amik elindíthatnak az értő figyelem gyakorlásának útján. Próbáljuk ki, és figyeljük meg, hogy hogyan hatnak a hétköznapi kommunikációs helyzeteinkre, mennyire mennek könnyen vagy éppen nehezen.
Amennyire csak lehet, zárd ki a külső zavaró tényezőket!
Talán evidens, és mondani sem kell, mégis a hétköznapokban nem is olyan egyszerű megvalósítani azt, hogy a zavaró külső tényezőket kiiktassuk. Zárjuk be az ajtót, teremtsünk csendes, nyugodt és kényelmes környezetet! A telefonokat, számítógépeket némítsuk el! A legújabb kutatások szerint már az is negatívan hat a beszélgetéseink minőségére, ha egyáltalán elől, az asztalon van a mobilunk. Szóval amikor csak lehet, tegyük is el, ne legyen szem előtt!
Add meg a szükséges időt!
A komoly és tartalmas beszélgetésekhez idő kell. És itt az időnek a mennyisége és a minősége is igazán fontos tényezők. Ne akarjunk ezen spórolni, időzítsünk olyan időpontra, amikor nem sürget semmi, vagy legalábbis, félre tehető mindaz, ami amúgy sürgetne, nyomasztana. Ha magunkat egy folyamatos időprésbe szorítjuk, ahol megbeszélések, határidők és egyéb feladatok sora követi egymást, akkor törvényszerű lesz, hogy a beszélgetéseink, tárgyalásaink minősége romlik, azaz bizonyos témák, kérdések, újra és újra elő fognak kerülni – ezzel kérve maguknak további időt. Fontos tehát, hogy tiszteljük egymás idejét és a sajátunkat is. Törekedjünk a figyelemre, fókuszált jelenlétre, mely egy hatékony út lehet a jó időgazdálkodás irányába is.
Légy tisztában saját magaddal!
Mielőtt belemegyünk egy kommunikációs helyzetbe, mindig érdemes egy rövid önvizsgálatot tartani. Hogy vagyok „itt és most”? Milyen érzésekkel, gondolatokkal vagyok jelen? Mik a várakozásaim, előfeltételezéseim az adott helyzettel kapcsolatban? Mi minden más van most nálam fókuszban, ami
befolyásolja, hogy hogyan hallgatom majd a partneremet? Erre azért jó ránézni még a konkrét beszélgetés előtt, mert ad egy jó kiindulási alapot, tisztába jövök azzal, hogy én mit hozok a helyzetbe, mi az, ami belőlem fakad. Ez lehetőséget teremt arra, hogy miközben hallgatom a beszélőt, tényleg meghalljam, amit ő mond, ne vigyenek nagyon messzire a saját gondolataim, aktuális érzelmeim, problémáim. Különösen fontos tisztában lennünk saját magunkkal az érzelmileg terhelt, konfliktusos helyzetekben, ahol még könnyebben elragad bennünket a saját belső világunk a valódi figyelemtől.
Beszélgetés közben is érdemes monitorozni magunkat. Hogy hat rám, amit a másik mond? Milyen érzéseket vált ki belőlem? Emlékeztet-e valamire az, amit elmesél? Itt azonban nagyon fontos, hogy ezeket a kérdéseket önmagunkban csengessük le, vagy tegyük el későbbre. A figyelmünk fókusza
maradjon a beszélgető partnerünkön, azon, hogy ő hogyan éli meg az adott szituációt, mi az ő élményvilága. A saját érzéseinkből, gondolatainkból csak akkor osszunk meg bármit, ha az illető erre kér bennünket.
Amikor nem alkalmasak a feltételek a beszélgetésre, kommunikáld ezt!
Vannak olyan helyzetek, amik egyszerűen nem alkalmasak arra, hogy egy beszélgetésben részt vegyünk. Sietünk, nem tudjuk kizárni a zavaró tényezőket, vagy olyan lelki, fizikai, érzelmi állapotban vagyunk, amik alkalmatlanná tesznek, hogy ott és akkor figyelmes hallgatóság legyünk.
Ezt minden esetben érdemes kommunikálni a partnerünk felé. Sokkal hitelesebb és kedvesebb azt mondani, hogy: „Ne haragudj, nagyon szeretnék veled erről beszélni, de most nem tudnám megadni azt a figyelmet, amit megérdemelsz te vagy az adott kérdés. El tudjuk halasztani későbbre? Megbeszélünk erre egy másik időpontot?” Nyilván, jó, ha ez a másik időpont nem túl távoli, és belátható időn belül tudjuk pótolni az elmaradt
beszélgetést. Ha megtiszteljük a partnerünket az őszinteséggel, sokkal jobbat fog tenni a kapcsolatunknak, mintha megpróbálnánk gyorsan letudni, kipipálni a helyzetet, felületes figyelemmel és fél szívvel.
Legyen jóbarátod a csend!
A beszélgetéseinknek nagyon fontos, és méltatlanul elhanyagolt része a csend. Ilyenkor a beszélő megáll, rendezi az érzéseit, gondolatait vagy éppen a történet egy részletére próbál emlékezni. Ezeket a csendeket manapság sokan élik meg kínosnak. Az az igazság, hogy olyannyira elszoktunk tőle, hogy valóban lehet fura, és mivel szinte folyamatos zajban élünk, érezhetjük úgy, hogy ezt ki kell töltenünk, meg kell szólalnunk, kérdeznünk kell valamit. Pedig általában erre semmi szükség – sajnos többet ártunk vele, mint használunk. Megtörjük a beszélő gondolatainak, érzelmi hullámzásának ívét, befolyásoljuk, és adott esetben teljesen másfelé tereljük el őt, mivel arra fog válaszolni, reagálni, amit kérdeztünk vagy mondtunk. Elveszti a saját történetének eredeti fonalát. Gyakran olyankor is beállhat csend, amikor a beszélgetőtársunk egy nehezebb, megterhelőbb dolgot mesélne el nekünk és ehhez erőt gyűjt magában. Ilyenkor fontos, hogy biztosítsuk őt érzelmi jelenlétünkről, támogatásunkról, de ehhez sem feltétlenül a szavak lesznek a legjobb eszközök. Egy erőteljesebb odafordulás, bíztató mosoly, érintés (a kapcsolat jellegének és mélységének megfelelően) sokkal megerősítőbb lehet.
A csendre tehát érdemes jóbarátként tekinteni, megpróbálni nem megtörni, kitölteni, hanem jelen lenni benne, hagyni, hogy dolgozzon helyettünk is. Ha nagyon nehezen viseljük ezeket a csendeket, akkor érdemes magunkban választ találni arra, hogy mitől olyan nagy kihívás nekünk ez, milyen története van ennek bennünk, és ez mit üzen, milyen fejlődési lehetőséget rejt magában?
Teremts magadban nyitott, elfogadó, empatikus teret mindannak, amit hallasz!
Ez az alapelv erőteljesen kapcsolódik az önmonitorozáshoz, annak talán egy következő lépcsőfoka. Fontos, hogy ismerjük saját magunkat: mik azok a témák, amik nehezek nekünk, amikkel dolgunk van, amit mástól hallani is nehéz? Mi a saját élettörténetünkben az, amin még érdemes dolgoznunk? Milyen sztereotípiáink, előítéleteink vannak? Ha ezeket többé-kevésbé tisztán és önreflektíven látjuk, akkor sokkal könnyebb lesz nyitottan, elfogadással hallgatni a másik fél mondandóját. Amikor leülünk a partnerünkkel beszélgetni, próbáljunk meg a lehető legneutrálisabbak lenni, és minél inkább az ő szemüvegén keresztül látni a helyzetet, amiben van. Megérteni, megérezni, hogy ő, hogy van azzal, ami elmesél. Nem ítélkezni, akármit is hallunk. Ez a fajta hozzáállás fogja őt megnyitni, és teremt egy bizalmi alapot, amire lehet építkezni.
Használj apró megerősítéseket!
Fontos, hogy kommunikáld, hogy végig jelen vagy a beszélgetésben. Erre különösen a nonverbális megerősítések nagyon jók: bólogatás, odafordulás, szemkontaktus, megerősítő mosoly mind-mind olyan eszközök, amikkel tudatni tudjuk: itt vagyunk, figyelünk.
A kérdések időzítésére különösen figyelj!
Kérdezni lehet, sőt vannak helyzetek, amikor kifejezetten fontos is. Az alapszabály az, hogy a kérdéseink mindig legyenek indokoltak, és ne a személyes kíváncsiságunk kielégítéséről szóljanak. Például, ha zavaros a történet, vagy valahol elakadtál, nem tudod követni a beszélőt, akkor nagyon jó, ha egy gyors tisztázó kérdést teszel fel, és nem veszíted el teljesen a fonalat, újból tudod követni a hallottakat.
Támogató kérdéseket is meg lehet fogalmazni, például: „Mit gondolsz, neked mi lenne valódi segítség a helyzetben?” vagy „Mi az, amitől most kicsit jobban éreznéd magad?”. Ami mindenképpen elkerülendő, azok a kérdés formában tett javaslatok. Például: „Nem gondoltál még arra, hogy ezt vagy azt tedd?” vagy „Mi lenne, ha a következő ilyen alkalommal, megpróbálnád azt, hogy…?” Az ilyen típusú javaslatok, mindig a saját megoldásainkat rejtik magunkban, amiket teljes jószándékkal osztunk meg, de a legtöbbször ellenállást vált ki a beszélgetőtársunkból. Azaz, azt fogja válaszul elmondani, hogy az adott javaslat szerinte miért nem működőképes.
Tükrözd vissza mindazt, amit hallottál, úgy ahogyan azt hallottad!
A javaslatok helyett a visszatükrözés egy sokkal hatékonyabb visszajelzési forma lehet. Ha sikerült értőn figyelnünk a partnerünkre, akkor kaptunk róla egy képet, hogy milyen érzései, gondolatai vannak az adott helyzettel kapcsolatban. Ezeket lehet érdemes visszatükrözni neki, azzal együtt, hogy mindig legyen lehetősége korrigálni bennünket, ha valamit félreértettünk. Például: „Ha jól értettem, nagyon bosszant téged ez a helyzet, és szeretnél minél előbb megoldást találni rá.” vagy „Úgy érzem, hogy xy viselkedése megbántott téged, vagy tévedek?”. Minél mélyebben tudjuk gyakorolni az értő figyelmet, a visszatükrözéseink annál pontosabbak és találóbbak lehetnek, adott esetben olyan dolgot is meg tudunk fogalmazni, ami a beszélő számára is új perspektívát adhat.
A fenti néhány alapelvként érdemes kiinduló pontokként tekintenünk, és elkezdeni gyakorolni őket, akár külön-külön. Esetleg állíthatunk magunk elé célokat, kisebb kihívásokat, például: „A következő két hétben, nem töröm meg a beszélgetésekben beálló csendet.” Közben természetesen vizsgálhatjuk magunkat: hogy megy az adott dolog? Hogy alakulnak a beszélgetéseink, változik-e valami akár bennünk, akár a kapcsolatainkban? Szerencsére az értő figyelem egy tanulható, folyamatosan fejleszthető képesség, így csak rajtunk áll a dolog – ha szeretnénk változtatni, sosem késő elindulni az úton!
Olvasd el az értő figyelemről szóló sorozatunk többi cikkét is:
2. rész – Az értő figyelem gátjai – avagy miért olyan nehéz megvalósítani a gyakorlatban?
1. rész – Értő figyelem – kulcs egy tartalmasabb élethez?
Hont-Gáspár Anita írása
