fbpx

Nincs kifogás, ha a csapat pszichológiai biztonságáról van szó

Feldolgozni a csapatműködés hiányosságait egy olyan vezetői körben, ahol gondok vannak a pszichológiai biztonsággal… kellemes kihívás. A helyzetbe van kódolva, és bizony menetrendszerűen meg is érkeznek régi barátaim, a hárítások. Nem csoda, hiszen éppen a felelősségvállalás hiánya, a hibázás tabuja ültetett bennünket a terem falai közé.

Az eredmények bemutatásakor nincs is más dolgom, mint rögzíteni a pillanatokat, és tükröt tartani azoknak, akik hajlandóak valóban belenézni. Tulajdonképpen szinte csak facilitálnom kell, a pszichológiai biztonságról szóló mondanivalóm szinte minden eleméhez maguk a résztvevők szállítják az illusztrációt. Mert hogyan is reagálnak, amikor meghallják a –számukra nem éppen hízelgő- eredményeket?

Kezdjük is rögtön a nagyágyúval, egy örök klasszikus, kihagyhatatlan:

-„Szerintem összekevertétek az eredményeket. Ez nem lehet az én csapatom.” Mosolyogva bólogatok, annyira vártam, hogy jöjjön.

Kicsit kifinomultabb a személyiségalapú megközelítés:

„Nálunk a csapatban mindenki introvertált, ezért nem szeretnek véleményt nyilvánítani vagy konfrontálódni.” Azaz, kapott mindenki egy címkét a homlokára, és lám-lám, rajtam már nincs is felelősség.

Jöhetnek a külső körülmények (a munkaerőpiac, a gazdaság, az időjárás…stb.):

„A pandémia kicsit eltávolított minket.”- Bingó!

Így megy ez még 20 percig, és én szorgalmasan körmölök a moderációs kártyákra, majd a kör végén, csak felteszem a kérdést: kinek mi tűnik fel, mi az, ami közös?

..és a legcsendesebb, résztvevőm szólal meg:

„Csak mi magunk nem vagyunk benne. Hol van az, hogy mi, a vezetők, hibáztunk?”

A hatás leírhatatlan. Döbbent csend fogadja a szavakat, és a pásztázó tekintetekbe beköltözik a szomorú felismerés.

Igen, éppen ezért vagyunk itt.