– megváltoztatható-e egyáltalán a gondolkodásunk?
Nem csak a tények, a sztereotípiák is makacs természetűek. Mit jelent ez? Azt, hogy nehéz őket megváltoztatni. Mégis érdemes rá törekedni, hiszen, ha a sztereotípiáinkat megismerjük, és tudatosan kezdünk el ellenük dolgozni, sok olyan tapasztalatra, élményre tehetünk szert, melyek gazdagítják az életünket, személyiségünket.
Sokáig tartotta magát az elképzelés, hogy a sztereotípiák és előítéletek könnyedén változtathatók azáltal, hogy az általunk negatívan megítélt csoportok tagjával találkozunk, megismerkedünk, és ez a csoporttag rácáfol mindarra, amit addig sztereotip módon hittünk az adott csoporttól.
Ebben részben lehet is igazság, de sajnos a dolog nem ilyen egyszerű. Az agyunk ugyanis ezen a ponton is akcióba lép, és próbál azon dolgozni, hogy az eddigi világképünket megőrizze, azaz megóvja a sztereotípiáinkat a változástól. Nem is akárhogyan, rögtön három oldalról támad: egyrészt magyarázatot keres az eddigiekkel ellentmondásos információra, másrészt elszigeteli ezeket az új információkat, harmadrészt pedig kivételként kezdi kezelni azokat az embereket, akik ellentmondanak az adott csoportról szóló sztereotípiáinknak. Nézzük meg ezeket a mechanizmusokat egy kicsit jobban!
Amikor egy a korábbi vélekedéseinknek ellentmondó, inkonzisztens információval találkozunk, először is, megpróbálunk rá magyarázatot találni. Kutatjuk, vadásszuk a felmerülő ellentmondás okát, és általában rá is bukkanunk, valami „szokatlan tényezőre”, ami válaszokat ad. Jó példa erre, amikor egy mélyszegénységből érkező afroamerikai tanulót a tanárai inkább szerencsésnek tartják, mint tehetségesnek – azaz olyan magyarázatot talál az agyunk, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy a megfigyelt viselkedés, sikerek, a személy valódi természetéből fakadnak.
Előfordul, hogy több olyan személlyel is találkozunk, akik ellenpéldaként szolgálnak, megcáfolják a sztereotípiáinkat. Az agyunk ilyenkor is törekszik a korábbi gondolkodásmód megőrzésére, és kiskapuként, elszigeteli ezeket a példákat, teszi ezt legtöbbször altípusok létrehozása segítségével. Ha például az én sztereotípiám az, hogy a nők kevésbé sikeresek az üzleti életben, aztán találkozom egymás után több sikeres üzletasszonnyal, akkor ezeket a személyeket különböző altípusokba sorolhatom: például a jó családba született nők, a karrierista nők, a feministák és a szinglik csoportjába. Tehát azáltal, hogy besorolom ezeket a személyeket újabb kategóriákba, amik számomra magyarázatot nyújtanak az üzleti életben való sikerekre, az eredeti sztereotípiám sértetlenül megússza ezeket a találkozásokat, hiszen összességében még mindig gondolhatom azt, hogy a nők egyébként kevésbé alkalmasak az üzleti életben való érvényesülésre, néhány altípustól eltekintve.
A harmadik mód, amivel sikeresen hatástalanítjuk a sztereotípiáinkkal nem összepasszoló élményeket, az a kivételek képzése. Ha nem sikerül megmagyaráznunk a dolgot, és altípusba sem tudjuk sorolni az adott személyt, akkor az agyunk arra sarkall minket, hogy a sztereotípiánkat megcáfoló egyénekre kivételes vagy rendkívüli példaként tekintsünk. Ezt a jelenséget a szociálpszichológiában kontraszt-hatásként is emlegetik, hiszen, ha van egy sztereotip gondolatunk egy adott csoportról, melynek az egyik tagja minden szempontból másnak, kivételesnek látszik, akkor a kontraszt még nagyobbnak tűnik, az adott személy még inkább különbözőnek hat. Ennek eredményeként pedig juthatunk arra a (téves) következtetésre, hogy igazából ez az ember nem is tagja az adott csoportnak, ő inkább a kivétel, aki erősíti a szabályt.
Mint látható, a sztereotípiák tényleg makacs jószágok, és az agyunkat is a maguk szolgálatába állítják, éppen ettől nehéz őket megváltoztatni. A nehéz azonban, nem egyenlő a lehetetlennel! Akik ezt a cikket olvassák, máris tettek egy lépést a változás felé, hiszen, ha ezekkel az egyébként nem tudatos működésmódjainkkal megismerkedünk, sokkal könnyebb őket fülön csípni, tetten érni, és átlépni egy e tekintetben önreflektívebb működésmódra.
Felmerül a kérdés, hogy mi az, amit még megtehetünk?
Alapvetően a csoportközi kapcsolatok építésében rejlik a titok nyitja, azaz abban, hogy minél több olyan emberrel kapcsolódjunk, akik tőlünk eltérőek, vagy adott esetben az általunk sztereotipizált csoportok tagjai! Igen ám, de ha szeretnénk, hogy a sztereotípiánk változzon, akkor nem mindegy ennek a hogyan-ja. Fontos, hogy ezek a találkozások, ismerkedések, nyitások ne elszigetelt események legyenek, hanem ismétlődő, rendszeres alkalmak. Olyan alkalmak, melyek során az adott csoport minél több tagját ismerjük meg, és ha lehetséges, akkor ezek a csoporttagok legyenek a csoportjuk tipikus képviselői, hiszen így könnyebb megelőzni a kontraszt-hatás érvényesülését.
Az is nagy segítséget jelent, hogyha az érintett személyekkel olyan helyzetekben találkozunk, melyekben egyenlő, partneri viszony áll fenn köztünk, nem árnyalja semmilyen hierarchikus, alá-fölé rendelt viszonyrendszer a kapcsolódásunkat. És különösen előnyös, ha közösen kell megoldanunk feladatokat, problémákat – azaz úgy hozza az élet, hogy valódi együttműködés során ismerhetjük meg a másik felet. Az ilyen helyzetekben ugyanis, amikor együtt vagyunk a feladat sűrűjében, közösen keresünk megoldásokat, valamennyire a másikra vagyunk utalva, látjuk őt mélységek és magasságok pillanataiban, már nehezen mondható az, hogy az illető valamilyen külső körülmény miatt olyan, amilyen.
Természetesen a folyamatos önreflexió, nyitott párbeszéd a másikkal, az őszinte beszélgetések, és a kérdéseink nyílt és asszertív megfogalmazása mind-mind a barátaink ebben a helyzetben, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a nehezítő körülmények ellenére, felülírjuk a saját sztereotípiáinkat.
Hont-Gáspár Anita írása
