Egy perfekcionista naplója– avagy honnan tudhatjuk, hogy a tökéletesség rabjává váltunk?
Mi a perfekcionizmus? Egy, az életünket megkeserítő vonásunk? A legnépszerűbb az állásinterjúkon felsorolható gyengeségek közül, ami mégis előnyösnek hat az interjúztató számára? Olyan hajtóerő, ami elvezet a sikeres, boldog, vágyott élet felé?
A most következő cikksorozatunkban ennek járunk utána, tartsatok velünk, ha érintettnek gondoljátok magatokat, vagy bárkit, akit ismertek! Ebben az első részben azt járjuk körül, hogy mik a perfekcionizmus leggyakoribb ismérvei, hogyan hatnak ezek ránk és a környezetünkre, és mikor van vele teendőnk.
A tökéletesség mindenek felett
Ezekkel mondatokkal indul a képzeletbeli perfekcionistánk naplója. Látható, hogy nem éri be kevéssel, reggel 7-ig szinte egy fél világ megváltását viszi véghez. Mégis, ahelyett, hogy boldognak, sikeresnek és hatékonynak érezné magát, csak arra az egy dologra tud fókuszálni, amit önmaga szerint nem csinált meg jól, amivel nem elégedett.
A perfekcionizmus tipikus ismertető jelei ezek: irreálisan magas elvárások, teljesíthetetlen célkitűzések, a saját teljesítménnyel való örök elégedetlenség, az ahhoz való kritikus hozzáállás. Egy perfekcionista számára a 99%-os teljesítmény egyenlő a bukással.
Nehéz ezt megérteni akkor, ha mi magunk nem vagyunk a tökéletesség hajszolói. A perfekcionizmus nem egyetlen személyiségvonás, hanem egy összetett jelenség, melyet leginkább a célok és ambíciók és az ezekhez kapcsolódó aggodalmak és szorongató érzések határoznak meg.
Önbántó gondolatok – negatív énbeszéd
A perfekcionizmus nagyon markáns velejárói az önbántó gondolatok és a negatív énbeszéd.
Amikor az ebben érintettek nem tudják megugrani a maguk elé állított lehetetlen küldetéseket, elkezdik ostorozni magukat, és a belső beszédükben nagyon bántó, sértő szavak, mondatok merülnek fel. Sok szorongás, és szégyen-érzés társul ezekhez a belső monológokhoz, és meghatározó az az élmény, hogy bármit csinálnak nem elég jók, ügyesek, okosak, hatékonyak. Alapjaiban kérdőjelezik meg önmagukat ilyenkor. Ezért is szoktuk azt mondani, hogy a perfekcionizmus az önbántalmazás egy formája is lehet.
Aki, perfekcionista, az biztosan sikeres?
A perfekcionizmus paradoxona: a hajtóereje a jobb teljesítmény, kevesebb hiba, nagyobb hatékonyság – és sokszor, mégsem jutunk el ezekhez, éppen a perfekcionista működésmódok miatt. Miért? Azért, mert a félelem, az önbecsülés hiánya, az önbántó gondolatok és a negatív énbeszéd bénítóan hatnak. A lehetőségeket sokszor vagy észre sem veszik, vagy nem mernek élni vele az érintettek. Természetesen vannak sikeres perfekcionisták is, de alapvetően sokkal inkább hozzájárul a sikeres működéshez az, ha a hibákat, kudarcokat az élet természetes részeként tudjuk kezelni, és elfogadjuk őket, mint a tanulási, fejlődési utunk állomásait. A különösen sikeres emberek között kevés perfekcionistáról tudunk, éppen emiatt, mert a gyors döntéseknek, fejlődési szemléletnek nem kedvez ez a fajta működésmód. A sikerhez sokszor gyakorolni kell, tanulni, elbukni, újra megpróbálni, ezeket egy perfekcionista az esetek többségében nem engedi meg magának. A tökéletességre való folytonos törekvés hosszú távon nemcsak a teljesítmény romlásához vezet, hanem ezáltal tovább csökken az önbecsülés, önbizalom, ami súlyosabb mentális problémákat (kiégés, depresszió) lobbanthat be.
Perfekcionizmus – ahogyan nem gondolunk rá
Tévhit, hogy a perfekcionisták mindig összeszedettek, mindent kézben tartanak, és urai a helyzetnek. Rengeteg halogató perfekcionista él köztünk, akik bebörtönzik magukat abba a gondolatba, hogy csak a tökéletes lehet megfelelő, és inkább sehogy sem csinálják meg az adott feladatot, ha az nem ezer százalékosan szuper. Az is gyakori, hogy addig nem adnak ki a kezükből egy feladatot, amíg minden részletét nem ellenőrizték le többször. Így – ellentmondásos módon – sokszor a perfekcionizmus az oka a csúszásoknak, késéseknek, be nem fejezett projekteknek.
Ugyanígy igaz, hogy ha valaki perfekcionista az élet egyik területén, nem biztos, hogy az lesz mindenhol, azaz a perfekcionizmus lehet kontextusfüggő. Előfordulhat például, hogy valaki a végletekig tökéletes anya szeretne lenni, de a munkájában megelégszik a közepes vagy a „csupán” elég jó teljesítménnyel is.
Biztosan rossz dolog a perfekcionizmus?
Sokszor merül fel a kérdés, hogy biztosan rossz dolog-e a perfekcionizmus? A válasz természetesen a „nem”. A perfekcionizmust is érdemes egy skálán vagy dimenzión elképzelni. Van egy szint, ameddig lehet adaptív, motiváló, és amiben még jól érezhetjük magunkat. Ezt a szintet onnan könnyű felismerni, hogy tudunk elsősorban a megoldandó problémákra, feladatokra fókuszálni, a rágódás, szorongás, önbántás nem merül fel, nem ezek vannak a fókuszban. Ilyenkor a teljesítményünk szárnyra is kaphat, és a sikerek elérése növeli az önbizalmunkat, megmarad a jó viszonyunk önmagunkkal. Ez az adaptív perfekcionizmus, ami egyáltalán nem rossz dolog – érdemes azonban tudatosan monitorozni önmagunkat, hogy vajon hol járunk e tekintetben, és észrevenni az első vészjósló jeleket, amikor azok felbukkannak.
A következő perfekcionizmus teszt ebben is segítségetekre lehet – töltsétek ki, ha érdekel benneteket, ti hogy álltok ezzel a kérdéssel!
A cikksorozatunk következő részében pedig arról olvashattok majd, hogy mi áll a perfekcionizmus hátterében, milyen okoknak érdemes utánajárni, ha érintettek vagytok, és szeretnétek változást elérni!
Olvasd el a perfekcionizmusról szóló sorozatunk többi részét is:
2. rész – A perfekcionizmus gyökerei – avagy miért gondoljuk, hogy csak az jó, ami tökéletes?
Hont-Gáspár Anita írása
