Mindannyian használunk sztereotípiákat.
Talán a fenti mondat sokakból vált ki megbotránkozást, vagy legalábbis egy homlok teteje felé szaladó szemöldököt. Érthető is ez a reakció, hiszen szeretjük magunkat nyitott, befogadó, elfogadó embernek tudni, aki kíváncsi, és valóban fogékony a világ dolgai és sokszínűsége iránt. És ha most azt mondom, hogy ez a két dolog nem zárja ki egymást? Azaz lehetünk nyitottak és ennek ellenére mégis előfordulhat, hogy használunk sztereotípiákat? Furcsának tűnhet, mégsem lehetetlen – a szociálpszichológia tudománya legalábbis ezt állítja, és tartja is magát ez az elképzelés évtizedek óta.
A sztereotípia egy társas csoportról alkotott kép vagy benyomás, mely a csoportot és annak tagjait meghatározott jellemzőkkel és érzelmekkel társítja. Például, ha én szőke vagyok és nő, akkor ez – a klasszikus sztereotípia alapján – azzal jár együtt, hogy a szellemi képességeim is átlag alattiak, azaz biztosan buta vagyok. Sztereotípiákat alapvetően nem azért alkalmazunk, mert szűklátókörűek és/ vagy rosszindulatúak vagyunk, hanem azért, mert segítik a világban való eligazodásunkat. Ami valljuk be, igencsak előnyös, a mai információktól és ingerektől túlterhelt mindennapjainkban.
Hogyan is segítenek bennünket a sztereotípiák?
Egyrészt támogatnak bennünket, hogy a különböző társas helyzetekben kompetensebbnek érezzük magunkat, azt éljük meg, hogy urai vagyunk a helyzetnek, tudjuk azt kontrollálni. Ha kategorizáljuk az embereket, és ezekhez a kategóriákhoz különböző címkéket, tulajdonságokat, jellemzőket tudunk rendelni, máris sokkal átláthatóbb és komfortosabb a helyzet, mintha teljesen ismeretlenként tekintenénk rá. Képzeljük el, hogy megérkezünk egy zsúfolt céges rendezvényre, ahol alig ismerünk valakit! Gondoljunk csak bele, mi alapján kezdjük felmérni a helyzetet? Milyen kategóriákban kezdünk el gondolkodni az ott jelen lévő, számunkra ismeretlen emberekről? Az agyunk működésbe lép, és segíteni próbál nekünk ebben, még akkor is, ha ezek a kategóriák természetesen túláltalánosítóak lesznek, és hosszabb távon akadályokat gördíthetnek az elé, hogy mélyebb, részletesebb képet alkossunk a társaságban jelen lévő egyes személyekről. Az adott helyzetben mégis ez a leginkább energiahatékony megoldás.
A sztereotípiák abban is segítenek bennünket, hogy kapcsolódni tudjunk másokhoz. Hiszen magunkat is kategóriákba soroljuk, és ezáltal kapcsolódunk mindazon csoportok tagjaihoz, akik hozzánk hasonlóan tagjai azoknak a csoportoknak. Ha én férfi vagyok, apa vagyok, ügyvéd vagyok és szabad időmben szívesen teniszezem, akkor ezek a csoporttagságaim segítenek eligazodni, kapcsolódni a társas helyzetekben a hozzám hasonló emberekhez. Emellett a sztereotípiák a társas kommunikációs helyzetekben is erőteljesen jelen vannak – az, hogy az egyes kategóriákba sorolt embercsoportokról mit és hogyan hallunk a családunkban, barátainktól, illetve a médiából, beépülnek és meghatározóak lesznek az erről való gondolkodásunk tekintetében.
Ha például egy csoportról és csoport tagjairól nincs személyes benyomásunk, mert még nem volt alkalmunk találkozni velük, akkor rendszerint a számunkra fontos másoktól hallott információkra támaszkodunk. Az olyan benyomások azonban, amelyeket másoktól kapott információk alapján formálunk egy csoportról és annak tagjairól, több sztereotip jellemzővel rendelkeznek, mint azok, amelyek a saját közvetlen tapasztalásainkon alapulnak. Ráadásul ezeket a benyomásokat később nehezebb lesz felülírni, hiába tapasztaljuk mondjuk az elmondottak ellenkezőjét az adott csoporttal kapcsolatban. Sokszor merül fel a sztereotípiák kapcsán, hogy ha nem lenne bennük igazság, akkor nem maradnának fenn, felülíródnának. Fonák módon, leginkább ez a hitünk tartja fenn őket. Ugyanis mindannyian szeretnénk hinni, hogy a világ egy jó, igazságos hely, ahol mindenkit érdemei alapján bírálnak el. Ez alapján pedig kell lennie valaminek, azok mögött a fránya sztereotípiák mögött. Ugye a haraszt sem zörög, ha nem fújja a szél…
Az igazság azonban az, hogy a sztereotípiák mögött sok minden állhat, de az általában nem az, hogy egy adott csoport minden tagja jellemezhető lenne ugyanazokkal a tulajdonságokkal. Klasszikus példa az üzleti érzékkel megáldott zsidók sztereotípiája. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy mindenki, aki a zsidók csoportjába tartozik, jól bánik a pénzzel, és kereskedelmi vénával megáldott. Egész egyszerűen a történelem bizonyos időszakaiban a zsidók számára csak a kereskedelem volt engedélyezett tevékenység, így kénytelenek voltak ezt megtanulni, és ezt a foglalkozási szerepet vinni. A foglalkozási szerepünk pedig korántsem egyenlő a személyiségünket meghatározó tényezőkkel, bár a sztereotípiák világában könnyen összemosódik.
Mint látható tehát, az agyunk valamennyire ellenünk dolgozik, akkor amikor mi szeretnénk nyitottan és kategóriáktól mentesen gondolkodni. Különösen igaz ez, amikor nagy időnyomás alatt kell döntenünk, bonyolult döntési helyzetek előtt állunk, erős érzelmek vannak jelen egy helyzetben, vagy már ismerős a helyzet korábbról, esetleg éppen nem vagyunk topon, van valamilyen fizikai, mentális vagy lelki tényező, ami nehezíti a gondolkodásunkat. Az agyunk, mint egy jó cserkész bajtárs, igyekszik segíteni rajtunk, és egyszerűsít helyettünk, értünk. Igen ám, de ezzel az információk, helyzetek, és emberek számos aspektusa, árnyalata vész el nyomtalanul, ha engedünk a kísértésnek. És ettől a világ és benne mi is szegényebbek leszünk.
Ez a fő baj a sztereotípiákkal. Ezért érdemes tudatos erőfeszítést tennünk a saját sztereotípiáink és torzításaink megismerésére, és arra, hogy adott helyzetben mást is beengedjünk ezek helyett, teret engedve a valódi mély kapcsolódásoknak, ahol teljes komplexitásukban ismerjük meg embertársainkat. Hogy hogyan? Az már egy következő cikk témája lehet.
Hont-Gáspár Anita írása
