A krízishelyzetek az életünk velejárói. Bár mindannyian szeretnénk hinni, hogy velünk sosem történik semmi váratlan, nehéz, megpróbáltatást jelentő esemény, nem nagyon tudjuk elkerülni.
Cikkünkben azt járjuk most körül, hogy mi számít krízishelyzetnek, milyen típusú krízisek vannak jelen az életünkben, ezek hogyan szűrődnek be a munkahelyre.
A krízis változást, fordulatot jelent. Minden helyzetet, eseményt krízisnek nevezünk, amely olyan értelemben túlnő rajtunk, hogy nincs rá automatikus, gyors megoldásunk. Ezek a helyzetek megállásra, megtorpanásra késztetnek bennünket, mert a korábbi megküzdési módjaink, eszközeink nem alkalmazhatóak sikerrel. A leggyakoribb tünete annak, hogy krízishelyzetben vagyunk – az éppen a fentiek miatt – a beszűkültség: nem tudunk nézőpontot, fókuszt váltani, az adott helyzet felemészti a mentális kapacitásunk nagy részét, nehezen figyelünk oda bármi másra. Sokszor egyfajta merev viselkedés is társul hozzá, próbáljuk a korábban már bevált eszközeinkkel megoldani a helyzetet, ami nem vezet eredményre, emiatt stresszt, szorongást, frusztrációt élünk meg, és ahogy egyre jobban próbálkozunk, sokszor úgy temet mind jobban maga alá a krízis.
Nem hangzik túl jól, ugye? Valóban, krízist átélni, nem kéjutazás, mivel általában önmagunk legmélyére szól a repülőjegy, ahová elvisz bennünket. Ugyanakkor a kríziseink megdolgozása növekedési lehetőséget is rejt magában, általuk fejlődhetünk, meghaladhatjuk önmagunkat. Ehhez viszont szükségünk lehet támaszra, segítségre, olyan erőforrásokra, amiket tudunk az ügy érdekében mozgósítani. Ehhez nyújthat segítséget egy jó munkahely, a stabil, minőségi kollegiális kapcsolatok, akár a munkatársunkról, akár a vezető(i)nkről van szó.
Mielőtt azonban rátérnénk, hogy mi és hogyan segíthet a munkahelyi oldalról a személyes kríziseinkben, fontos elkülöníteni, megismerni a krízis két nagy típusát.
A pszichológiai szakirodalom normatív krízisnek nevezi azokat a krízishelyzeteket, amelyek az egyes életfejlődési szakaszaink határán mindannyiunkkal megtörténnek. Ilyen például, amikor fiatal felnőttként leválunk az eredeti családunkról, elköltözünk a szülői házból, igazán a saját életünket kezdjük építeni. Vagy amikor belépünk az első komoly munkahelyünkre, elköteleződünk egy szervezet, munkakör, hivatás mellett. Normatív krízis az is, amikor párt választunk, gyermekünk születik. Ide soroljuk a fiatal szülők visszatérését is a munkaerő-piacra az otthoni évek után. Szintén ide tartoznak az életközepi válság kérdései, illetve a nyugdíjas évekbe való átmenet is. Láthatod, hogy ezek sokszor örömteli élményekhez, változásokhoz, életeseményekhez kötődnek, mégis krízist okoznak, hiszen korábban még nem voltunk ebben a cipőben, nem tudjuk hogyan oldjuk meg az új élethelyzeteinket és feladatainkat, mindaz ami még ezután jön, okozhat stresszt és szorongást. Normális, ha ez eleinte nehéz, megterhelő, akkor is, ha egy csomó jó része is van.
Ugyan sokan makacsul ragaszkodnak a munka és a magánélet éles különválasztásához, mégis, a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb esetben nem igazán lehetséges sterilen elválasztani az egyes életterületeinket. A normatív kríziseink jelei így vagy úgy be fognak szűrődni a munkába. Ki ne látott volna már friss apukát a kollégái között, aki az új helyzetben is ugyanúgy próbált helytállni, de a kialvatlanság, az új szerepébe való belerázódás, dekoncentráltabbá, szétszórtabbá, feledékenyebbé tette.
A krízisek másik nagy típusába azok a helyzetek tartoznak, amelyek véletlenszerűen, váratlanul történnek meg velünk, ezeket hívjuk akcidentális kríziseknek. Nagyon sokféle helyzet tartozik ide, tulajdonképpen, minden, amit nem láttunk előre, nem számítottunk rá, és megrenget bennünket. Csak néhány példát említve: a veszteségeink (legyen szó akár halálesetről, akár válásról, szakításról, baráti kapcsolatok megromlásáról), a betegségek (akár saját magunkat, akár a számunkra fontos személyeket érinti), a nagy változások (költözés, építkezés, munkakör változása, munkahely-váltás), a kapcsolati nehézségek, problémák, és az egzisztenciális válságok. Ezek szinte minden esetben kiütköznek a munkahelyi viselkedésünkben, lehetetlen nem észrevenni őket a munkatársunkon, hiszen a fél életünket együtt töltjük, bármennyire is szándékozunk kint hagyni a problémáinkat a munkahelyünk falain kívül.
Különösen nehéz helyzet az, amikor egyszerre zajlanak az életünkben a normatív és az akcidentális krízisek. Például egy időben születik gyermekünk, és veszítjük el valamelyik szülőnket. Vagy amikor az életközepi válságban válunk el partnerünktől, házastársunktól. Az ilyen időszakokban könnyen válunk talajvesztetté, reménytelennek, kilátástalannak tűnhet a helyzet, és a fókuszunk a testi-lelki túlélésre kerül át, a munkahelyi teljesítés sokadlagossá válik. Jobb esetben bejárunk, tesszük a dolgunkat, valahogyan ellavírozunk, de nem ezek lesznek azok az időszakok, amikor mi vagyunk a csillogó szemű, lelkes, innovatív csapattagok, akik folyton új ötletekkel vagy briliáns prezentációkkal rukkolnak elő.
Ezzel tulajdonképpen nincs is semmi baj, hiszen mindannyiunkkal előfordul, ma én vagyok krízisben, holnap egy másik kolléga. Ugyanakkor kényes kérdés, hogy hogy lehet ebben jó egyensúlyt találni, hogy lehet segíteni egymást a személyes válságok idején, úgy hogy közben a határidős feladatok és a munka is elkészüljön, lehetőleg jó minőségben?
Erre keresünk választ a következő cikkünkben!
