És akkor egyszer csak beüt az élet. Történhet hirtelen és váratlan baj, vagy olyasmi, amire számíthattunk, tudtuk, hogy jön, de nem gondoltuk, hogy meg fog minket viselni. Kicsúszik a lábunk alól a talaj. Azt sem tudjuk, merre vagyunk arccal előre, és talán nagyon igazságtalannak tűnik, de az élet nem áll meg. Szerencsés esetben legalább egy pár napra ki tudunk szakadni a munka mókuskerekéből, amikor éppen személyes válságot élünk meg. De az is előfordulhat, hogy nincs erre lehetőség, egyből vár minket a munka, a feladatok, a határidők, és egy csapat, aki számít ránk. Hogyan jöhetünk ki ebből a helyzetből a lehető legjobban csapatként? Ehhez hoztuk segítségül ezt a cikket.
Mi a teendő, ha én vagyok az a munkatárs, aki krízisben van?
Talán közhelyes, és túlságosan egyszerűnek hangzik elsőre, de az őszinte kommunikáció kulcstényező a helyzet kezelésében. Akármennyire is igyekszünk a munkánkat elválasztani a magánéletünktől, a kollégáinkkal töltjük az életünk felét, így biztosan észre fogják rajtunk venni, hogy valami megterhel bennünket, valamiért nem vagyunk olyan lendülettel, hévvel, precizitással, nyugalommal (ki-ki a maga vérmérséklete szerint) jelen a munkahelyünkön, ahogy eddig tőlünk azt megszokták.
Persze könnyű azt mondani, hogy bármi is a baj, beszéljünk róla. Néha nagyon nehéz megszólalni, elmondani azt, ami történt, vagy történik velünk. Ez teljesen normális. Tarthatunk attól is, hogy amikor beszélünk a krízisünkről, elárasztanak bennünket az érzelmek, sírva fakadunk, és ijesztő lehet ennyire sebezhetőnek lenni a munkatársaink, főnökünk előtt.
Mégis, érdemes valamilyen formában tudatni elsősorban a vezetőnkkel, hogy min megyünk keresztül. Nem kell részletekbe menni, túlságosan taglalni a dolgokat, sokszor már az is elegendő, ha megosztjuk, hogy milyen típusú helyzetben vagyunk (pl. személyes veszteség, gyász, kapcsolati krízis, költözés, stb.), ez milyen terhelést ró ránk, és hogy emiatt a jelenlétünk, hangulatunk, munkateljesítményünk ebben az időszakban várhatóan fog változni, más lesz, mint amit megszokhattak tőlünk.
Ha esetleg felismerjük, hogy az életünk fordulóponthoz érkezik, épp egy normatív krízis küszöbén állunk (pl. elköltözés a szülői házból, esküvő-tervezés, szervezés, babavárás, kirepülnek a felnőtt gyerekeink, vagy közeleg a nyugdíjazás, stb.), akkor, akár már előre is lehet erről beszélgetni a vezetőnkkel, kicsit felkészülni az új helyzetre, és tudatosan úgy tervezni a feladatokat, hogy ne a legnagyobb munkahelyi projektek, legsürgetőbb határidők felelősei legyünk mi az érintett időszakban.
Ha úgy érezzük, hogy nehéz erről szóban kommunikálnunk, akkor írhatunk e-mailt. Ilyen formában talán könnyebb megosztani a helyzetünket és az érzéseinket. Bár a személyes beszélgetés kapcsolaterősítő és támogató lehet, ha e-mailben mondjuk el, az is sokkal nagyobb segítség a vezetőnk, kollégáink számára, hogy megértsék, mi zajlik bennünk, mintha nem szólnánk semmit. Különösen támogató lehet, hogy ha azt is tudjuk közvetíteni, hogy számunkra az adott helyzetben milyen segítség lenne a legjobb. Plusz szabadidő, kisebb határidő-nyomás, könnyebb feladatok, nagyobb arányú otthoni munkavégzés, anyagi megsegítés. Sok minden szóba jöhet, ez az adott munkahely kereteitől, szabályaitól is függ. Nekem az a tapasztalatom, hogy a legtöbb vezető és kolléga ilyenkor nagyon szeretne segíteni, de sokszor ők sem tudják ennek a legjobb módját, és ha ebben bármilyen iránymutatást kapnak (pl. hogy akarunk-e a helyzetünkről beszélgetni, vagy inkább ne is kérdezzenek erről minket), akkor mindenki számára sokkal átláthatóbb és könnyebben átvészelhető ez a helyzet.
Mit tehetek, ha vezetőként látom azt, hogy a csapatom tagja személyes válságot él át?
Amikor valamely munkatársunk krízisbe kerül, a vezetőjeként sincs egyszerű dolgunk. Miért? Mert meg kell találnunk egy jó egyensúlyt ebben a helyzetben is. Az együttérzés, empátia, támogatás nagyon fontos, ugyanakkor a professzionalizmus, a feladatok sem szorulhatnak teljesen háttérbe. Milyen lépések segíthetnek abban, hogy ezt a helyes egyensúlyt megtaláljuk?
Képezzünk aranytartalékot a boldog békeidőkben!
Vezetőként mindennapos feladatunk, hogy egy olyan munkahelyi atmoszférát alapozzunk meg, amelyben a munkatársaink biztonságban érzik magukat, bizalommal tudnak egymás felé és felénk is fordulni. A pszichológiai biztonság témájában több cikkünk is született már, így itt ezt most nem taglaljuk részletesen, csak arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a krízishelyzeteket akkor lehet a lehető legjobban kezelni, ha a nyugodtabb, „eseménymentes” periódusban folyamatosan dolgozunk azon, hogy a munkahelyünk egy biztonságos tér legyen, ahol a dolgok megélhetők, kimondhatók. Ha sikerült ezt megteremtenünk, akkor a személyes krízisbe kerülő kollégák, sokkal nagyobb eséllyel fognak hozzánk fordulni, amikor bajba kerülnek.
Figyeljünk oda a figyelmeztető jelekre!
Előfordulhat, hogy a kollégáink nem szívesen, vagy nehezen osztják meg a megterhelő élethelyzetet, amibe kerültek. Legyünk jelen, legyünk elérhetőek, és figyeljünk oda a jelekre. A dekoncentráció, a teljesítményromlás, a feszültség, ingerültség olyan piros zászlók lehetnek, amelyek felhívják a figyelmünket arra, hogy az adott kollégának támogatásra van szüksége. Segítségünket igyekezzünk ne tolakodóan ajánlani, inkább csak kínáljuk meg a kollégánkat olyan lehetőséggel, ahol elmondhatja, ami éppen történik vele.
Tartsuk meg a határokat!
Vezetőként fontos az együttérzés, az empátia, a lehető legemberibb hozzáállás, ugyanakkor nem kell, sőt nem is ajánlott a kollégáinkkal túlzottan bizalmaskodni, barátkozni. Ha észrevesszük a krízis jeleit, ne faggatózzunk, ne kíváncsiskodjunk, ne lépjük át azt az egészséges határt, ami a túlzottan személyes és a kollegiális kapcsolatok között húzódik. Azért is fontos mindez, mert a mi dolgunk az vezetőként, hogy a feladatok, elvégzendő projektek ütőerén tartsuk a kezünket, és nehéz motiválni, vagy adott esetben számonkérni azokat, akikkel baráti minőségbe kerülünk.
A meghallgatás ereje
Amikor a kollégáink hozzánk fordulnak személyes krízisük esetén, először csak hallgassuk meg őket! Sokszor már az is elegendő segítséget nyújt, ha valakivel megoszthatják a nehézségeiket, kicsit letehetik a terheiket. Ugyan a vezetői működésmódra jellemző, hogy gyorsan átkapcsolunk problémamegoldó üzemmódra, mégis fontos, hogy ne próbáljunk tanácsot adni, megoldani a helyzetet! Ehelyett érdemes konkrétan azt körüljárni, megkérdezni, hogy az adott kolléga, milyen segítségnek örülne a legjobban, mi az, ami őt a leginkább megtámogatná a helyzet kezelésében.
Légy tisztában a lehetőségeiddel!
Mielőtt bármilyen konkrét segítséget ígérnél, járj utána, hogy milyen opciókat tud biztosítani a szervezet, valójában, mi az, ami a cégeteknél kivitelezhető. Jó tudni például, hogy anyagi nehézség esetén, van-e lehetőség bérelőleget utalni, vagy az adott munkakörben biztosítható-e rugalmasabb munkabeosztás, munkaidő, esetleg több otthoni munkavégzés. A támogatás sokféle formája elképzelhető, de csak olyat ajánlj, ígérj, ami a munkavállaló számára is elfogadható, és amit tényleg tud a szervezet adni.
Kövesd nyomon, légy képben!
A krízisben lévő kolléga támogatása nem egyszeri esemény, hanem folyamat. Időről-időre érdemes ránézni, hogy van az érintett munkatárs, hogy haladnak a dolgai.
Érdemes mérlegelni, hogy mik azok a feladatok, amiket az adott kolléga nem tud elvégezni, vagy nem tud határidőre végezni vele, és ezeket a feladatokat átütemezni, vagy más munkatársaknak delegálni. Fontos, hogy ha átadjuk másnak a feladatokat, ők kellő jutalmazásban részesüljenek ezért, hiszen a saját munkájuk, eredeti feladataik mellé kapnak plusz munkaterhelést.
Átláthatóság és következetesség mindenek felett
Nagyon fontos, hogy legyünk átláthatóak és következetesek. Ha a csapatunk tagjai azt látják, hogy a krízisben lévő kollégát támogatjuk, odafigyeléssel, empátiával kezeljük a helyzetet, ők is hasonló bánásmódra számítanak személyes krízis esetén. Éppen ezért arra is törekednünk kell, hogy olyan kríziskezelési csomagot nyújtsunk, amit minden kollégánk számára elérhetővé tudunk tenni szükség esetén.
Hogyan támogathatom a kollégámat, aki krízishelyzetbe került?
Közvetlen csapattársként, azonos beosztotti szinten lévő kollégaként azért nem könnyű, ha valamely munkatársunk személyes válságba kerül, mert amellett, hogy nagyon együttérzünk, sajnáljuk a bajba jutott társunkat, mégis az esetek többségében minket is negatívan érint a dolog. Hogyan? Lehet, hogy a krízisben lévő kolléga hibázik, késik, csúszik a feladatokkal. Lehet, hogy bizonyos feladatait nem tudja ellátni, és ezek nálunk landolnak plusz feladatként a sajátjaink mellé.
Ami segíthet: az őszinte, hiteles kommunikáció és a támogató jelenlét megfelelő kombinációja.
Próbáljuk meg a lehető legjobban megérteni, átérezni a kollégánk helyzetét! Mi hogyan tudnánk dolgozni hasonló esetben? Valószínűleg, ugyanúgy küszködnénk, nehezen mennének a hétköznapi feladatok.
Keressük meg, azonosítsuk, hogy miben tudnánk segíteni, hogyan tudjuk a lehető legjobban támogatni az adott kollégát? Egy közös ebéddel minden nap? Valami olyan feladatának átvételével, ami nekünk már rutinosan megy, vagy éppen szívesen kipróbálnánk? Keressük proaktívan, de ne tolakodóan a lehetőségeket, egyeztessünk erről akár az érintett kollégával, és a vezetővel is!
Emellett jó, ha úgy tudunk tekinteni erre a dologra, hogy ez egy átmeneti időszak, és adott esetben mi is milyen hálásak lennénk minden tehermentesítését. Egy plusz tipp: ha úgy gondolunk az egészre, hogy ez egyfajta jócselekedet, akkor mások segítése potenciálisan a mi lelki egészségünkre is pozitív hatást gyakorol, főleg akkor, ha ezt örömmel, segítő szándékkal, kedvesen végezzük.
Ha nagyon elhúzódik ez az időszak, nagyon terhessé válik, hogy más feladatait végezzük, minden esetben kommunikáljunk a vezetőnk felé, az ő feladata, hogy ebben segítséget nyújtson, menedzselje a csapatmunkát!
Mint látható egy személyes, magánéleti krízis nem nagyon hagyható a munkahelyen kívül. És ha oda bekerül, a rendszer minden tagját, így vagy úgy, érinteni fogja. Kulcstényezők a helyzet megfelelő kezelésében minden fél részéről: a jó értelemben vett érzékenység, együttérzés, kedvesség, a mások iránti odafigyelés és a tiszta, őszinte kommunikáció. Ezek visznek el oda, hogy a krízisben rejlő növekedési potenciálokat ki tudjuk aknázni, akár csapatként is gazdagabban jöjjünk ki egy-egy ilyen helyzetből.
