A csapatmunkára való alkalmasságunk egy fejlődéstörténet, kihagyhatatlan lépcsőfokokkal. Készségek, attitűdök, mindsetek és normák szinergiája kell ahhoz, hogy egy csoportból valódi csapat legyen.
Ha szerencséd volt, fantasztikus családban nőttél fel, ahol szerettek és elfogadtak. Biztonságos hátteret nyújtottak neked, hogy bátran felfedezhesd a világot. Egészséges kötődési mintázatokra és megfelelő magabiztosságra tettél szert, mire iskolába kerültél. Véleményedet kikérték és meghallgatták minden olyan kérdésben, ami érintett téged, és nem csak a családban, hanem az iskolában is. Tanáraid értékesnek tartották a gondolataidat, nem címkéztek, lustának vagy lassúnak – de okosnak sem. Méltányolták az erőfeszítéseidet, dicsérték a hozzáállásodat, és megtanultad, hogy a kudarc együtt jár a tanulással, a fejlődéssel, és ami nem sikerül elsőre, az sikerülni fog másodikra. Megtanultad úgy nézni a nehézségeket mint kihívásokat.
Ha szerencséd volt, a kamaszkor érzelmi hullámvasútján sem vesztetted el az önbizalmadat. Szüleid összekacsintottak, és szeretetteljes humorral fogadták minden undokságodat. Sikerült a tanulással fókuszban maradnod, és egyre nagyobb felelősséget vállaltál életedért és döntéseidért. Ráeszméltél, hogy sok tekintetben más vagy, mint a környezeted, a barátaid… és hogy ők is mennyire különbözőek. Szerettél kilógni a sorból, ellenkezni, és éppen ezért megtanultál érvelni, a felnőttek nagy örömére, akik elismerték újító gondolataidat, vagy ha azt nem is, legalább érveid megalapozottságát.
Fiatal felnőttként arra is rájöttél, hogy az életben nem létezik objektív, Nagy Igazság, csak szubjektív igazságocskák vannak, mindenkinek a sajátja. Ha valaki nem értett veled egyet, nem bezárkóztál, hanem éppen hogy érdekesebbé vált az eszmecsere. Izgalmasabbá tette az eltérő világlátás, a sajátos logika és a mögöttes értékrend, melyet megtanultál méltányolni, és egyenrangúként kezelni sajátoddal.
Ha szerencséd van, most boldogan dolgozol egy sokszínű csapatban, ahol minden nap vitatkoztok, mégis megértitek egymást, egy munkahelyen, ahol odafigyelnek a pszichológiai biztonságra. Örömmel mész munkába, mert a sajátodnak érzed az eredményeiteket, élvezed az autonómiát, azt hogy napról napra fejlődsz és egy számodra fontos célért dolgozhatsz. Élvezed, hogy értékes életet élsz, hogy kapcsolódsz másokhoz, és együtt minden könnyebb.
Ha nem volt ilyen szerencséd, mindez ijesztőnek is tűnhet: az önállóság, a felelősség, a másság. Az, hogy kiállj magadért, hogy felvállald a konfliktusokat, hogy alkalmazkodj másokhoz, elfogadd a segítségüket és tanulj tőlük. Félhetsz a visszajelzésektől, mert sérülékeny az énképed, tarthatsz az eltérő véleményektől, mert a végén kiderülhet, hogy nincs igazad. Retteghetsz a kudarcoktól, ezért inkább bele sem fogsz semmi újba, inkább csak a járt, biztonságos úton haladsz.
Ha nem volt szerencséd, de ezt felismerted, most egy hosszú, nehéz út áll előtted: az önfejlesztésé. Hogy milyen nehéz a hátizsák, amit cipelsz, rajtad is múlik. Azon, hogy ki tudod-e dobálni belőle a terheket, amelyeket nem te pakoltál bele, vagy csak széttárod a kezed, mondván „ilyen vagyok”. A kiteljesedéshez vezető úton nem indulunk egyforma eséllyel, de felnőttkorban már miénk a felelősség, hogy mihez kezdünk a lehetőségekkel, felismerjük-e őket, és tudunk-e élni velük. Csapatban dolgozni élmény,- fáradságos és nehéz is lehet, – de egy jó csapat bőven kárpótol ezért. De rajtad is múlik, hogy milyen lesz. A csapatnak te is része vagy.
