Megsokasodott azoknak a megkereséseknek a száma, ahol a megbízás interkulturális vagy transzgenerációs környezetben dolgozó munkatársak készségeinek fejlesztéséről szól. Ennek apropóján önkéntelenül ez a két fogalom jut eszembe először: különbözőség és elfogultság. Két, már önmagában is súlyos szó, amihez egyenként is megannyi gondolat, érzés, kérdés és kétely kapcsolódik, hát még ha összekapcsoljuk és egy kontextusba helyezzük őket! Mire is gondolok pontosan?
Nem ismeretlen senki számára egy helyzet, amelyről a benne szereplő két vagy akár több személy teljesen másként gondolkodik. Más számára a fontos, az idegesítő, a lelkesítő, az egyértelmű és a felfoghatatlan. Társas kapcsolatainkban – legyen az magán jellegű, munkahelyi vagy hivatalos – gyakran látunk egy dolgot teljesen másként. Legyen szó bármilyen helyzetről, ahol a másik máshogyan gondolkozik, ellenvéleményt fogalmaz meg, ez a gondolat fut át a fejemen: „Még szerencse, hogy mások vagyunk! Milyen unalmas lenne, ha mindannyian ugyanazt gondolnánk!” Nekem ez a természetes: hogy mások vagyunk, másként élünk meg azonosnak tűnő helyzeteket, más szemüvegen keresztül nézzük a világot, más fókuszt állítunk, más értékek mentén működünk, más jelent számunkra kihívást és más jelenti a kikapcsolódást. Különbözünk és ez jó! És az is természetes, hogy van, amivel nem tudunk egyetérteni és van, amihez tudunk kapcsolódni. És az is természetes kellene, hogy legyen, hogy dolgozzunk azon, hogy felismerjük, mi az, ami miatt számunkra valami nem komfortos, vagy nehezen, esetleg egyáltalán nem érthető.
És ezen a ponton köszönnek felénk elfogultságaink. Hiszen okokat, indokokat kezdünk el keresgélni arra, miért lát a másik másként. Mindenkinek vannak elfogultságai, negatívak és pozitívak egyaránt, amelyek befolyásolják azt, hogyan észleljük és értelmezzük a körülöttünk lévő világot és történéseit. Hogy tudatában vagyunk-e ezeknek? Nem mindig. Sok elfogultságunk tudatos, de vannak nem tudatosak is, amelyek anélkül irányítják gondolkodásunkat, döntéseinket és cselekedeteinket, hogy tudatában lennénk ránk gyakorolt hatásuknak.
És számomra éppen ezen a ponton fonódik össze a különbözőség az elfogultságainkkal. Hiszen felelősségünk van abban, hogy értsük a másikat, hogy mit akar kifejezni, közvetíteni felénk. És felelősségünk van abban, hogy a megértés érdekében azonosítsuk és a megfelelő mederbe tereljük saját elfogultságainkat. Hiszen így tudunk teret adni más vélemények megismerésének és annak a ténynek az elfogadásának, hogy lehet máshogyan is, mint ahogy azt mi gondoljuk. Nem kékebb, nem színesebb, jobb vagy rosszabb, egyszerűen más.
És ha mindezt lefordítjuk egy interkulturális vagy multigenerációs közegre? A helyzet nekem semmivel sem másabb, mint egy szokványos, hétköznapi szituáció a pékségben, a hentesnél vagy éppen otthon, amikor próbálok valamit megérteni vagy éppen megértetni a másikkal. Na jó, talán egy kicsit bonyolultabb, többfaktoros. De hiszem, hogy ha nyitottan és tisztelettel fordulunk más vélemények, gondolatok felé, helyén kezeljük elfogultságainkat, gazdagabbak leszünk, mint azt valaha is reméltük.
