Mi hozott a szervezetfejlesztés/tréningek világába?
Szerencse vagy sors? hogyan nevezzem 🙂 Egyetemistaként részt vettem egy fiatal nőknek szóló fejlesztési programban. Itt találkoztam először a tréninggel, élmény alapú tanulással. Akkor még úgy tűnt nekem, hogy ez egy egész napos játék, kísérletezés, felfedezés. Nagyon irigyeltem a trénereinket, hogy a munkájuk az, hogy másokat segítsenek felfedezni és játszani. Államvizsga után elhelyezkedtem egy tanácsadó cégnél, ahol rengeteget tanultam a módszertanról, többek között azt is, hogy a szervezetfejlesztés egyáltalán nem játék. Olyan ez, mint a balett: a látszólag könnyed és magabiztos színpadra lépés mögött rengeteg tudás és munka van.
Mikor érzed magad boldognak a munkádban?
Rengeteg ilyen pillanat van. Amikor egy év múlva ír nekem egy korábbi résztvevőm, hogy eszébe jutott a tréningünk egy élethelyzetéről. Vagy amikor a komoly munka mellett sokat nevetünk egy tréningen. Vagy amikor partnerként tudok jelen lenni egy fejlesztési folyamatban, mert értem a valós igényeket, célokat, a munkatársak helyzetét. Amikor valami olyat tanul meg a csapat vagy az egyén a közös munka során, amitől a működése kiegyensúlyozottabb, eredményesebb lesz.
Mikor érzed magad boldognak a munkán kívül?
Munkám elméleti jellege mellett nagyon szeretem, amikor kézzelfogható dolgokat alkothatok, legyen az valami kulináris élmény, lakberendezés vagy közös alkotás a gyerekeimmel. Imádom a boldog arcocskákat, amikor egy nagy torony palacsinta kerül az asztalra vagy az elismerő pillantásokat lakásunk egy szegletére.
Emellett rendkívül boldog tudok lenni, amikor az a fő „feladat”, hogy csak élvezzem a pillanatot: barátokkal töltött idő, utazás, ücsörgés a vízparton.
Mi tartasz erősségednek a GD csapatán belül?
Én nem tudok úgy tekinteni egy fejlesztési igényre, mint egy önálló, elszigetelt tréning. Mindig törekszem az ügyfeleink által megfogalmazott igényeket rendszerszinten megérteni, és a megvalósítás során ezt beépíteni.
Szerinted mi a jó a GD-ben?
Az elmúlt években a magánéletem nagyon különböző szakaszait éltem. Voltam önmegvalósító 30-as, majd várandós anyuka, majd ebből egyenes út vezetett a kisgyerekes családanya fázisba, majd visszatérő a munka világába…mindegyikben egy nagyon erős támogató kapcsolat volt jelen és hihetetlen rugalmasság és odafigyelés. Nagyon sokat jelentett nekem akkor és most is, hogy emberként vagyunk jelen a csapatban, és nem erőforrásként.
