Szerző: Mismas

Megújul honlapunk

Hosszú idő után, 2015 nyarán végre megújul honlapunk. Hamarosan minden a helyére kerül. Köszönjük a megértést és a türelmet!

Dicsőségfal

Had’ mondjak köszönetet két kedves ügyfelemnek, akikkel valóban öröm együtt dolgozni – bízom benne, hogy magukra ismernek.

Hosszú hónapok óta szorgoskodunk már együtt. Bár ritkán találkozunk személyesen, a kommunikáció is leginkább e-mailen, néha telefonon történik, mégis …. mindenki tudja a feladatát; tudjuk, mit várhatunk a másiktól; egyikünk sem szégyell segítséget kérni; merünk és tudunk kérdezni egymástól; merjük megosztani a problémákat (anélkül, hogy bárkinek összeszorulna a torka); megoldásokat keresünk együtt, olyan igazi – tréning-nyelven szólva – nyertes-nyertes helyzeteket kutatva és mindezt remek hangulatba burkolva.

Szóval, ezennel ünnepélyesen is elfoglaltátok a legfelső helyet a GD dicsőségfalán (bár tudom, ez aprócska plecsni a megtisztelő „legjobb munkahely” cím mellé). Gratulálok! Legyen ez az én ajándékom mindkettőtöknek – születésnap ide vagy oda! :)

Kívánok mindenkinek hasonló üzleti kapcsolatokat a közeli és távoli jövőben.

Csak ahogy az etikett tanítja

Mindig elgondolkozom azon – az ügyféllel szemben ülve egy első találkozáskor -, vajon mit érdemes rövidke egyperces bemutatkozás során magunkról elmondani. Mi az, ami érdekelheti, ami meggyőzheti arról, hogy jó kapcsolatban fogunk tudni együtt dolgozni. Rövid tétovázás után általában úgy döntök, hogy maradunk a szokványos formulák mentén. Pedig mennyivel emberibb lenne, ha éppen egymás megismerésére szánnánk egy kicsivel több időt a business témák azonnali tárgyalása helyett… Úgyhogy úgy döntöttem, itt az ideje annak, hogy rendesen bemutatkozzam, amúgy GD-módra vagyis jobban mondva Mismás-módra.

Kezdjük egyszerűen a nevemnél, hiszen az sem nevezhető szokványosnak. Sajnos sokan, amikor először meghallják, elkezdenek viccelődni (na, ezt nem igazán szeretem). Nem várom el, hogy szó nélkül hagyják, de egy sima érdekes, kedves, nahát éppen elég, sőt asszertív lenne.

Szeretetteljes és óvó légkörben eltöltött gyermekévek után elkezdődött a kellő tudásanyag megszerzésének időszaka – középiskola, egyetem, diploma francia szakon. Hogy miért pont a francia nyelv? Egyszerű a válasz, mert szép a hangzása, és mert azt mondták, hogy nehéz megtanulni. Na, ez a két dolog tud motiválni, legyen szó az élet bármely területéről: a szépség és a kellő kihívás.

Némi kitérő után a nebulók oktatása-okítása terén (hamar rájöttem, hogy fiatal vagyok én még a tizenévesek neveléséhez) áttértünk a dolgos hétköznapokra és a felnőttoktatásra. Mondhatjuk, hogy immár több mint 12 éves tapasztalattal a hátam mögött sikeresen végigküzdöttem a tréningpiac kialakulásának, megerősödésének és enyhe visszaesésének korszakát. Na persze nem trénerként, arra még mindig nem érzem magam elég felnőttnek, de biztos háttérjátékosként. Tapasztalataimat és megérzéseimet hasznosítva elég jól megérzem, hogy ki a jó tréner, melyik tréningprogram használható és melyiket nem érdemes még elolvasni sem, mit jelent a valós tréningeket megelőző előkészítés és melyiket kell a csak duma kategóriába sorolni, hogyan kell kezelni az ügyfeleket, hogyan lehet elérni azt, hogy ne beszállítóként, hanem partnerként kezeljenek. És remélem, hogy akad még néhány, amivel pár év múlva szívesen folytatnám a sort.

Mit gondol, nem lenne valóban érdekesebb ezzel kezdeni egy ügyféltalálkozót? Egyszer talán kipróbálom!

Szakképzési hozzájárulás mizéria

Döbbentem szembesültünk a nyár folyamán azzal, hogy újból megváltoztak a szakképzési hozzájárulás elszámolásának szabályai. Bevallom őszintén – bár ez lenne az egyik sarkalatos pont a felnőttképzésben, hiszen a vállalatok többsége még mindig ebből a keretből gazdálkodik -, hogy nem értem.

Nem értem, hogy miért kell folyton változtatni az elszámolás feltételeit…

Nem értem, hogy évekig miért a szakmai képzéseket részesítik előnyben az elszámolásnál, aztán hirtelen miért váltanak át az általános jellegű képzések nagyobb mértékű támogatására…

Nem értem, hogy miért nem tájékoztatják a felnőttképzési intézményeket arról, hogy változnak a tevékenységüket alapvetően befolyásoló jogszabályok…

Nem értem, hogy miért a nyár közepén kell ilyen horderejű döntéseket hozni…

Egyszerűen nem értem. Persze biztosan én gondolkodom ezekről a dolgokról helytelenül.

Mindenesetre mi igyekszünk képben lenni és képbe kerülni: kívülről fújni az érvényben lévő jogszabályokat, rendeleteket; elfelejteni azokat, amelyeket hirtelen hatályon kívül helyeztek; eljárni a Munkaügyi Központ ügyfélszolgálatára, hogy meggyőződjünk arról, hogy valóban jól értelmezzük-e a jogszabályokat; tájékoztatni ügyfeleinket a változásokról és a lelkükre csomózni, hogy érdemes újra átnézni az éves képzési büdzséjüket az új megközelítések fényében.

Szóval kedves Olvasó, keressen rá gyorsan a 15/2009. (VII. 24.) SZMM rendeletre, hogy Ön is képben lehessen!

Kompetencia-felmérés – nem csak iskoláskorú gyermekek körében

Kompetencia-felmérés – valószínűleg sok iskoláskorú gyermeket nevelő szülő hallotta az elmúlt napokban, hetekben ezt a kifejezést. Nem meglepő, hiszen mostanság zajlott az iskolákban a PISA-mérés. [Némi összegzés a Wikipédia jóvoltából: PISA = Programme for International Student Assessment, azaz „a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja”. A PISA monitorozó jellegű felméréssorozat, amely három területen (alkalmazott matematikai műveltség, alkalmazott természettudományi műveltség és szövegértés) vizsgálja a tanulók képességét. Célja elsősorban a mindennapi életben használható tudás vizsgálata. A mérés az iskolai tanulás során elsajátított ismeretekből és készségekből felépülő, az adott tudományterületen érvényes tudásra összpontosít.] A mindennapi szóhasználatban leginkább csak kompetencia-mérésként emlegetik, hiszen a meglévő, beépült készségek felmérést célozza. Izgága, érdeklődő, önismeretet kedvelő felnőttek joggal kérdezhetik, hogyan, milyen eszközzel lehet mérni az iskolapadot elhagyó felnőtt emberek készségeit, és ha lehet, van erre eszköz, akkor miért nem használjuk?

Szeretnék ezúton minden, ilyen gondolatokkal küzdő felnőtt-társamat megnyugtatni. Létezik ilyen eszköz, sőt – jobb helyeken – használják is. Ott, ahol fontos az emberek fejlesztése, ahol nem csak egy kipipálandó tétel a költségkeretben a tréningbüdzsé, ahol nem szeretik kilapátolni a pénzt olyan fejlesztésekre, amelyekre a munkavállalóknak igazából nincs is szüksége. Ott használják a kompetencia-felmérést, mint a meglévő, viselkedési szinten megjelenő készségek vizsgálatára alkalmas eszközt. Nem egy bonyolult dologra kell gondolni. Igazából egy – külső szem számára – egyszerű, ám jól átgondolt, és felépített kérdőívről beszélünk, amelynek kiértékelése, elemzése alapján mondható meg, hogy egy adott készséggel milyen mértékben rendelkezünk. Leginkább munkahelyi környezetben használják, jó esetben a fejlesztést megelőző (majd lezáró) szakaszban. Hasznos. Próbálják ki, ha alkalmuk nyílik rá! Nem bánják meg – simán felér egy önismereti kurzussal. :)

Tessék mondani, az ügyfélkezelés olyan fontos?

Problémás helyzetek, kínos kérdések, körülményesen megfogalmazott kérések feszült ügyfelektől? Mi megoldjuk!

Úgy hangzik, mint egy szolgáltatási tevékenységet reklámozó, rossz, 10 másodperces spot a rádióban. Mégis hányszor kerülünk hasonló helyzetbe, amikor magunk áhítozunk a megoldást kínáló szolgáltató felé – hasztalanul. S lassan leszokunk arról, hogy nehézséget okozó helyzeteinkben segítséget kérjünk, kapjunk, vagy leginkább arról, hogy higgyünk a szónoklatoknak.

Mi is azt állítjuk magunkról (és engedjék meg, hogy magunkat idézzem: lehetetlen problémák és kérések megoldása, bármilyen kérdés megválaszolása), hogy képesek és készek vagyunk az „ügyfélkezelésre”. És nézzük csak, mi hogyan is csináljuk! Meg- és végighallgatjuk, megnyugtatjuk, összefoglaljuk, érdeklődünk-kérdezősködünk (közben elgondolkozunk a lehetőségeken és mérlegelünk), javaslatot teszünk, megvitatjuk, megértetjük, egyezségre jutunk, megköszönjük, és persze arról sem feledkezünk el, hogy a megállapodásokat írásban is rögzítsük. Azt is bevalljuk, ha nem értünk hozzá vagy nem tudunk segíteni.

Nem (csak) beszélünk róla, hanem csináljuk, méghozzá jól és szívből – talán ezért fordulnak hozzánk bizalommal és nyitottan partnereink… Szóval tessék mondani, mennyire fontos az ügyfélkezelés?

Farsang idején?

Mulatság, álarcok, maszkok, beöltözés… hogy mások lehessünk, hogy megmutassuk, kik is szeretnénk valójában lenni? Pszichológus ismerőseink biztosan remek elméleteket tudnának kovácsolni egy egyszerű jelmezválasztás kapcsán.

Nálunk gyakori a farsangi készülődés: tréning előtt minden tanácsadónk megváltozik kicsit. Megváltozik a tartása, az arckifejezése, a beszéde, a hangszíne. Miért? Hogy más lehessen? – Nem hiszem. A mindennapokban is gyakran látom őket így, amikor magyaráznak, ügyféllel beszélnek, anyagot készítenek. Egész lényüket áthatja a tudásátadás, a segíteni-vágyás fontossága és élvezete – átszellemülnek. Csupán a megjelenés formája más-más jellemüktől függően (ahogy a maszk is más-más formát ölt): van, akinek az egész lénye komolyságot sugároz; van, aki energiagolyóvá változik; van, akinek szeme csillogásából és beszéde felgyorsuló tempójából lehet észrevenni a felfokozott lelkiállapotot. Mindegyikükre elmondható azonban, hogy az „álca” része mindennapjaiknak.

Az, hogy ezt a maszkot viselik, különlegessé teszi őket – irigylik-e vagy sem, mindenkinek saját belátására bízom. Én mindenestre csodálom őket kitartásukért, merészségükért, fellépésükért, magabiztosságukért, szónoki képességükért, emberségükért. Nekem ettől válik egyszerűvé a válasz arra a kérdésre, hogy mitől jó tréner valaki… nem csak farsang idején.

Jókívánság

Minden kedves Partnerünknek,  Olvasónknak, és mindenkinek, aki éppen csak betévedt az oldalunkra kívánunk feledhetetlen perceket, jó kedvet … és persze imádnivaló ügyfeleket, jövedelmező vállalkozásokat, nagy kihívásokat az új évre!

A hideg időre való tekintettel pedig egy kis szívmelengető: Micimackó

Esőtánc

Az esőtánc olyan rituális tánc, melyet eső előidézésére és a jó termés biztosítására mutatnak be. Az ókori egyiptomiakétól bizonyos indián törzsekéig sokféle kultúrában sokféle „esőtánc” megtalálható. A Balkánon még a 20. században is rendszeresen adtak elő esőtáncot…” – idézem a szabad enciklopédia első gondolatait. Mi is eljártuk a magunkét. S hogy miért fordultunk segítségül ehhez a régi, de jól bevált módszerhez? Elmesélem.

Nagy elhatározásra jutottuk egy nap: úgy döntöttünk, hogy megszerezzük az Intézmény-akkreditációs tanúsítványt, hogy viselhessük az akkreditált felnőttképzési intézmények jelképét. Mi is azon kitüntetettek közé akartunk kerülni, akik értékes tárgyként kezelhetik ezt a vékonyka papírdarabot, amely mögött rengeteg fejtörés, munka és – nem utolsó sorban – nagy adag szakmai elhivatottság áll. Miért volt ez annyira fontos nekünk? Egyrészt azért, hogy bizonyítsunk saját magunknak, másrészt azért, hogy megkönnyítsük partnereink életét és választását, harmadrészt pedig azért, hogy megmutassuk magunkat a világnak, hogy minket is elismerjenek.

Aztán megkezdődött a nagy munka: folyamataink átalakítása, a minőségi felnőttképzés feltételeinek megteremtése és mindezek írásba foglalása, dokumentálása. Nyár lett, mire úgy gondoltuk, készen állunk a megmérettetésre. Beadtuk kérelmünket az akkreditációs bizottsághoz, és vártuk az ítéletet.

Emlékeznek a nagy esőzésekre úgy szeptember közepén? Nos, ekkor kezdődött a mi esőtáncunk… jártuk-jártuk, aztán pár napja meglett az eredménye. Egy kis borítékban érkezett – szerencsére nem szétázva – egy vékonyka papírdarab néhány sorral: Intézmény-akkreditációs lajstromszám: AL-1896.

Kulisszatitkok

Telefon. Ismeretlen szám. Mély levegővétel (közben kapkodás ceruza és papír után – ami persze sohasem akar a kezem ügyébe kerülni). Egy láthatatlan mosoly, majd bemutatkozás.

Kedves női hang. Ezidáig ismeretlen partner. Tréninget szeretne. Menedzsment témában. Vezetőknek. Másfél napban, mert csak ennyi időre érnek rá – mondja. Szándékosan figyelmen kívül hagyom az utolsó megjegyzését, és invitálom egy rövid ismerkedésre: mesél a cégről, arról, hogy mivel foglalkoznak, hány vezetővel dolgoznak. Majd jön a fontos kérdés, a mérföldkő, amely alapvetően meghatározza a beszélgetés további menetét: miért gondoltak arra, hogy tréningre van szüksége a vezetőiknek? Csönd. Próbálok segíteni egy újabb kérdéssel: milyen problémákra szeretnének választ kapni a tréningen? Rendelkeznek esetleg kompetencia-felméréssel, van teljesítményértékelő rendszerük, amely megmutatja a fejlesztendő pontokat? A válasz hirtelen jön: Nem, igazából egy sima vezetői tréninget szeretnénk

Ezen a ponton egy kicsit mindig elszomorodom és nem igazából értem, hogy mi értelme van egy ilyen tréningprogram megvalósításának. Értelmetlen pénzkidobásnak tartom. Legyen szó akár kis-, közép- vagy nagyvállalatról; kicsi, közepes vagy tetemes képzésre, fejlesztésre szánt pénzösszegről a lényeget soha sem szabad elfelejtenünk: olyan tréninget, képzést valósítsunk meg, amire valóban szükség van, ami valós igényekre válaszol.

Én sajnos vagy szerencsére (döntse el mindenki saját szájíze szerint) azon tanácsadók közé tartozom, akik erre az alapkövetelményre mindig felhívják az ügyfeleik figyelmét – hozzáteszem persze, hogy a döntés minden esetben az ügyfélé. Meg lehet tartani egy tréninget úgy is, ha már az elején tudjuk, hogy nem lesz valós haszna… de minek.